Eljött az idő, hogy megpróbáljak feltölteni pár képet, remélem menni fog. :P

Budapest fölött. Itt még azt hittük, hogy aznap estére már Muglában leszünk, mint utólag kiderült ez ugyebár csak egy rózsaszín felhőbe burkolt álom maradt. :)

 Svájc fölött kanyarog a gép, itt eléggé szúrt a homlokunk, mert nagyon sokáig ereszkedett a gép. Szépek a felhők, legszívesebben rájuk ültem volna, Brigi mindig csak azt mondta, hogy nagy lenne a pofáraesés. :)

Kilátás az Esen apartból. Ez az albink egyik oldala: itt a tenger, másik oldalon pedig szép nagy hegyek. Serkan mondta, hogy mindig arra emlékezteti, hogy milyen kicsi az ember és hogy kicsikét félelmetes. Az egész környéken hasonló házakat lehet látni, mint amilyenek a képen vannak, de most még a többsége üres, mivel még az előszezon se indult be.

A tengerpart :P Sok sok pálmafa van, beljebb van egy sétány és a közelben egy park. Török barátom mesélte, hogy sokszor lehet látni itt fiatal párokat, akik a városból idejárnak "kézenfogva sétálni". :) A városban nem mindenki teheti meg ezt, mivel kinéznék őket. Többsége a szülőknek nem annyira gondolkodik szabadon, mint nálunk (de legalábbis nem szeretnek tudni arról, hogy mit csinál a lányuk éjszaka vagy egy másik városban) és addig nem szeretik elengedni a lányukat, míg a barátjuknak nincsen állandó munkahelye és/vagy nem végezte még el a tanulást.

Ez itt a tenger, sajnos már 3 napja ilyen az idő, esik az eső, de még így is magasabb a hőmérséklet, mint otthon, 15 fok körül lehet most is. :P

 Íme a kép ami miatt lányok meg fognak lincselni. :D Ők főznek, én fényképezek, nevezhetjük palacsintarántottának is. :D

"Azt hihetnénk, hogy csokidarabok vannak benne, de nem, mert az SZÉÉÉN!!!" :D

Amúgy nem mindig csinálnak ilyen kajákat, a legutóbbi nagyon finom volt és nem voltak benne "csoki darabok". :P

Fősulisok, akikkel először találkoztunk és akik sokat segítettek nekünk: Mehmet, Ági, Jarca, Hana és Bengi.

A lányaink a parton, a park bejáratánál. :) Van a parkban egy lakókocsipark, amiben állítólag nagyon drága szobák vannak csak. Van itt jó kis hely is,  kajáltunk itt egyszer, mert nagyon szép a kilátás a tengerre. Pont tegnap még egy polipot is láttam a part tövében, a lányok el is kezdtek gondolkodni, hogy akkor négy hónapig nem fürdenek a tengerben. :D

Itt már többen vagyunk: Sinen, Ian, Réka, Zsuzsi, Serkan és Thomas. A lányok itt már nagyon finom kaját csináltak mindenféle szén és egyéb trutyi meg odaégetés nélkül. :P

Tipegünk a kocsma felé. :D Szerintem nem kell megmagyarázni a képet. XD

Visszafelé már nem olyan jó menni, mivel mint látjátok eléggé nagy az emelkedő. :)

Én és a lakótársaim: Ian és Thomas. :) Kivételesen egy másik helyre mentünk, mivel az Ace of spades be volt zárva.

 Viccesek vagyunk. :P

Itt sikerült lealkudnom a sör árából, miután odamentem a tulajhoz és elmagyaráztam neki, hogy csóró erasmusos fősulisok vagyunk. :D

Ez az új címünk a Google Earth szerint. :) Nézzétek meg, nagyon jó helyen van és a képen lehet látni azt a kanyargós utat is, amiről már írtam. :) Már páran kedvet is kaptak hozzá, hogy kijöjjenek ide és remélem ki is jutnak ide. :) Még nem is írtam, hogy mi ezen a honlapon kerestük meg a járatunkat: http://www.air-porttravel.hu/ (nem fizetett hírdetés sajnos :P) és a Isztanbulból a Turkish Airlines-sal jöttünk tovább, de lehet jönni busszal is, ami sokkal olcsóbb, de viszont 10-12 órába telik (mintha Budapestről mennétek Marosvásárhelyre repülővel vagy busszal, kb. ugyanaz).

Tegnap előtt megint sikerült letévednünk az Ace of spades-be (örengi bira - diákkedvezményes sörös:P) helyre, mint kiderült pont jókor mentünk, mivel az egyik török barátunknak Sevketnek ekkor ünnepelte a szülinapját és Serdar és a felesége (a pultos házaspár) ekkor tartotta az esküvőjük utó-utó-utó buliját. :) Kivételesen nem angol zenék szóltak (ezért lehet itt főleg angolul beszélő emberrel beszélni és találkozni, mert nem csak török zene szól), hanem török kedvencek.

Bementünk a lányokkal, akkor már nagyon jó volt a hangulat, az asztalokat egyszerűen egymásra pakolták, a székeket elpakolták és a felszabadult helyen táncoltak. Miután megvettünk a söreinket nagyon gyorsan újra előkerült pár asztal és szék, hogy mi is le tudjunk ülni, nem zavarta őket, hogy kevesebb a hely ahol táncolni tudnak. Itt is látszik, hogy gyakrabban teljesül az a szabály ami Magyarországon nem, hogy "A vendégnek mindig igaza van!", nálunk is átvehetnének ilyen jól eső szokásokat. :) Nem sokkal azután, hogy megvettük a söreinket, el is kezdtek táncolni török népzenére, amibe én be is kapcsolódtam (a lányok nem, mert még nem oldódtak föl, nekem gyorsabban ment:)), nagyon egyszerű lépése volt a táncnak, valamennyi tapssal és nagyon jó hangulattal. A törökök nem nézték, hogy hogyan táncolsz. A fő, hogy megpróbáld leutánozni őket és örülj annak, hogy te is velük táncolsz. Teljesen egyenértékűnek tekintettek, nem számított az ha elrontottál valamit vagy esetleg rátaposol véletlenül a másik lábára (nekem azt mondták, hogy meghívnak házibuliba, mert szeretek velük táncolni és mivel, hogy szeretem a rakit, ezért én is török vagyok:)). A tánc után visszatértünk asztalhoz és tovább beszélgettünk és ismerkedtünk, persze minden mondat után koccintuttunk. Amikor egymásra néztük mindig a másik anyanyelvén kívántunk egymásnak azt, hogy "Egészségedre!" (magyarul), "Serefe!" (törökül), "Da Na zdravi!" (csehül). Miután mindenki már feloldódott, főleg Ági barátai (mivel másnap elment Iszantbulba, mert neki haza kellett mennie:( és mert Sevketnek is aznap volt szülinapja),  megint lejátszották ugyanazt a török népzenét (nagyon sokszor volt aznap este:)), elkezdtünk sokan táncolni. Nagyon sokan. Nem maradt hely a kocsmában, ezért csapos barátunk kinyitotta az ajtót, hogy kiszóljon a zene és kimentünk az utcára táncolni. :) Nagy kört alkottunk és úgy tácoltunk körbe-körbe, az egész utcát elfoglaltuk és mindenki vidáman billegett és tipegett ide-oda. :) Nagyon kedves ez a házaspár, nem győzöm hangsúlyozni. Azon is csak mosolyogtak mikor vki eltört egy poharat vagy a pult mellé ömmm... na... túl sokat ivott. :)

Még sokáig beszélgettünk, Mehmetnek még a lányokat is sikerült rábeszélnie (fél órán keresztül kérették magukat, hogy "we're tired" és "we're sleepy", de a végén sikerült... nem fognak örülni, hogy leírtam:)), hogy maradjanak. Találkoztunk egy tánctanár sráccal is, aki meghívott minket a táncórájára meg "sportolni" is, de szerintem nem fogunk beérni, mivel mindenki sokáig szeret aludni, nálunk ez a tapasztalat (a lányok tagadják és bárki bármit kérdez: ők fönn vannak reggel hétkor és már most tanulnak a vizsgákra, mint minden rendes nyugdíjas diák). :)

Mindenki lassanként elindult haza, én még maradtam kicsit beszélgetni és olyat láttam, amit nálunk szintén kevesen tesznek meg: Mehmet a török barátunk elkezdett veszekedni, mert a csapos 14 lírát kért tőle, viszont Ő, a vásárló viszont minden eréjét bedobva bizonygatta, hogy ők bizony többet ittak és nem hajlandó elmenni, amíg meg nem mondja, hogy igaziból mennyit kell fizetni. Mindezért a csapost okolta, hogy miért kér kevesebbet, mikor ők ki szeretnék fizetni azt, amit ittak. Fél órán keresztül keresztül vitatkoztak, míg végül, ha jól emlékszem 20 lírában megegyeztek. Nagyon barátságos és jó dolog, kövessétek. :D

Ezután hazafelé vettük az irányt, Mehmet mondta, hogy bármi bajunk, problémánk van, nyugodtan keressük őt, mert segíteni fog, számot és msn-t cseréltünk és elmentünk aludni, mivel már majdnem öt óra volt és ők mennek vissza Muglába aznap délután, Ági pedig Isztanbulba. :( Ez volt első nap, amikor szomorkodtunk vmi miatt. :(

Délután beértünk az egyetemre a busszal, megkértünk, hogy álljon meg ott és a mi kedvünkért behajtott az egyetemi leágazódásnál és a bejáratnál rakott ki minket. :) A muglai egyetem itt Törökországban kicsinek számít, de nálunk benne lenne a legnagyobbak között. Kicsit furcsa volt első látásra, hogy a bejáratot biztonsági őrök védik, beléptetőrendszer van, sorompókkal van körbevéve az egész és nem tudom, hogy hívják, de ilyen beépített kerékkidurrantók vannak fölszerelve, ha vmi elvetemült ember vagy diák:) az ellenkező irányból akarna behajtani az egyetemre, kicsit riasztó első ránézésre tényleg. Az egyetemen belül ingyenes buszok közlekednek, amik viszik a diákokat az egyik helyről a másikra, szóval az egész hatalmasan nagy, van külön kórháza, postája és egy egész erdőt is lehet találni. Az épületek kívülről kicsit lepukkantak (azok amiket eddig láttam:)), de még mindig jobbak, mint nálunk egy átlagos egyetemen.

Fölmentem a kordinátorunkhoz Demethez megbeszélni a tennivalókat. A barátaink elköszöntek tőle, mivel őnekik most jár le az Erasmus. :( Mikor rámnézett Demet és Yusuf (aki a reptérről elhozott minket) gyanusan mosolyogtak. Mikor megemlítették, hogy a lányok már voltak itt, akkor én is elkezdtem mosolyogni. :D A lányok mondták nekik, hogy Akyakában aludtam, ők pedig azt hitték, hogy albérletet keresek. Mondtam nekik, hogy egy "international meeting"-en kellett részt vennem. :D Ők is nagyon kedvesek voltak, főleg akkor lettek nagyon szimpatikusak, mikor mondták, hogy csak a suli csak jövőhéten kezdődik és addig ráérünk lógatni amink van. :P Annyi dolgunk van a héten, hogy menjünk el a rendőrségre kikérni a tartózkodási engedélyt (Ági mondta, hogy őnekik ötször kellett kitölteni, mert mindig vmit elrontottak, mert nem lehet csak török abc-s betűket használni, meg eléggé időemésztő folyamat) és döntsük el, hogy mit akarunk fölvenni, ez azért is fontos, mert csak akkor kapjuk meg az ösztöndíj második felét, ha ezt a papírt hazaküldik. :D

Az egyetemen még pont elkaptam egy csajt, aki a francia erasmusosokat kísérte a guesthouse-ba, szóval még könnyen vissza is tudtam jönni.

A guesthouse-ban találkoztam a lányokkal, gyorsan összepakoltunk és leléptünk a 10 eu-s menyországból, mivel sikerült szállást szeretni Ágiék apartmanja mellett (6 apartman van a házban). A lányok még csináltak egy képet a pultos srácról, mert nagyon bejött nekik a szép szemikéje. :P

Cuccokal fölpakolva elvonszoltuk magunkat a főútig, ami Akyakába megy (mivel nem kell a buszmegállóba menni:P). Megálltunk az út szélén és leintettük a buszt ami nekünk jó volt. Segítettek fölpakodni a rengeteg cuccunkat, nem is hagyták, hogy segítsünk, pedig nő volt aki rakodott fölfelé!!!

Akyakában már rutinosak voltunk és ott állítottuk meg a buszt, ahonnan nem kellett annyit gyalogolni dombnak fölfelé. Elsétáltunk az albiig, az út mentén általában egy szamár szokott legelészni, akinek az a szokása, hogy hangosan üvölt, ha vki arra megy, most is ott volt. :) Minket is köszöntött. :)

Az albérletnél Firat várt minket a tulaj, aki egy nagyon jó fej ember feleséggel, kis tündi-bündi kislánnyal (a hét éves lánya jobban tudott angolul, mint az emberek az international airporton:)). Ő is nagyon kedves volt és tudott angolul. :) Sokat beszélgettünk vele, hozatott nekünk teát a piacról, ami nem messze van és nagyon sok mindent mesélt. A legfőbb szabálya az, hogy "You can do everything, but don't burn the house down!". :D Mondta, hogy már kétszer gyújtották föl az aparmant és sokba kerül megcsináltatni, ezen kívül még azt is mondta, hogy ne csináljuk medencét a konyhából (ami itt az erkélyen van) és hogy ne fessük be a kutyákat, mert már volt rá példa, hogy az Esen apart előtt színes kutyus rohangált. :D Megállapodtunk az árban (110 líra/fő/hó) és elfoglaltuk a szállást.

Réka és Zsuzsi kerültek az egyik kétágyas szobába, Dodo, Brigi és én pedig a háromágyasba. Tisztán adták át a szobákat, minden jó volt, egyedül a fűtés nem működött az első nap, ezért nagyon hideg volt, Dodo és Brigi át is mentek a lányokhoz, mert ott meleg volt, bár hajnalba furcsa volt mikor fölkeltem és senki nem volt a szobába, de mikor megláttam, hogy a matrac is hiányzott az ágyukból, akkor gondoltam, hogy nem mehettek túl messzire. :) Végülis sikerült beköltöznünk az albinkba, lehet látni a tengert és nincsen messze semmitől és még a müezzin imája se a fülünkbe szól naponta nem is egyszer, mert pont olyan messze a mecset, hogy ha alszol akkor nem kelt föl, de ha odafigyelsz, akkor viszont meg tudod hallgatni. :)

Ahogy leszálltunk a buszról fölhívtuk Ágit, hogy merre van, mivel nekünk fogalmunk se volt, hogy mi merre vagyunk. :D Kijött elénk és elmentünk az albijába, ahol találkoztunk még két cseh és egy török csajjal és egy török sráccal, nagyon kedvesek voltak ők is. Elmondta, hogy mi merre hány méter, hol van a tenger, hol lehet diákkedvezménnyel sört inni:), hol lehet olcsón kajálni és hogy oda is tudunk költözni, ahol most ők vannak. Megkínáltak ők is teával minket és úgy döntöttünk, hogy elmegyünk sörözni. :)

Szép nagy körben mentünk le a kocsma felé, van itt egy nagy park a tenger mellett és annak mentén sétáltunk, míg le nem értünk a tengerpartra. Homokos tengerpart, pálmafák, jó kis helyek és már most ha süt a nap, akko 20 fok van. Mi kell még. :P Elindultunk a "belvárosba", mindehol kis apartmanok, albérletek vannak, majd' minden kertben nő a citrom és narancsfa, amik épp most teremnek. :)

Betértünk a kocsmába, egy nagyon kedves pár csinálja a helyet (mint kiderült előző héten házasodtak össze). Összetoltuk az asztalokat, leültünk és rendeltünk. Itt ha beülsz valahova raknak ki ingyen nassolnivalót, amit utántöltenek, ez egy nagyon jó dolog. :) Miután kihozták a söröket és pár narancslevet meg nekem egy rakit (olyan mint az ouzo, vízzel szokták higítani, amitől opálos lesz a színe) elkezdtünk ismerkedni. :) Mindenki a helyen nagyon barátságos volt, nemcsak a csaposok, de a vendégek és mindenki beszélt angolul, kivéve Angel-t és Darko-t a kocsmakutyákat. :) Sok emberrel beszélgettünk, kiderült, hogy a kocsma környékén sok brit ember lakik, akik itt élnek. :D Bengi (a török lány) megtanított arra is, hogy hogyan játszák az ostáblát, nagyon jó játék és szerencse is kell hozzá, tehát rossz akkor már eleve nem lehet. :) Ittunk, nassolgattunk, cigiztünk (rájöttünk, hogy nem itt fogunk leszokni, mert annyiba kerül itt, mint náluk 4-5 éve:D), beszélgettünk és öröltünk egymásnak, de másnap 10-re jöttek értünk az egyedi életérzést biztosító guesthouse-ba, mert be kellett menni az egyetemre, szóval haza kellett indulni Muglába. A lányok haza is mentek az utolsó busszal, de engem rábeszél Memet (a török srác), hogy maradjak. :D A lányokkal nem találkoztam másnap délutánig. Mi még hajnalig maradtunk és nagyon jól éreztük magunkat. :D Ági megengedte, hogy az ő ágyában aludjak este, ő pedig Bengivel aludt. Megbeszéltem Memettel, hogy reggel megyünk a 10-es busszal, de mikor fölkeltett azt mondta, hogy 1 perc múlva megy a busz :D, ezért már nem tudtam elérni (amúgy ezért jó, hogy bárhol le tudod inteni a buszt, mert nem kell a megállóig elmászni:)), szóval az új barátokkal csak délután kettő körül tudtunk bemenni Muglába.

Reggel megpróbáltuk kialudni magunkat, az előző napi megpróbáltatások után, reggeli fürdés után gondoltunk elmegyünk pénzt váltani a "központba" (Muğla egy 15000-es város). Kimentünk a hotelből, integettünk a két recepciós srácnak, akik semmit nem tudnak angolul és elindultunk. A belváros felé nagyon sok cicát és kutyust lehet látni, akik nagyon kedvesek mindenkihez, még követnek is néha, be vannak oltva (itt azt, úgy jelölik, mint nálunk a bociknál, biléta van a fülükben) és ezeknek a kóbor állatok szépen alszanak meg mászkálnak és az itteniek kaját is adnak nekik, ha nincsen kajájuk, akkor esznek a szemétből, mivel itt csak műanyag zacskóban ki kell rakni a szemetet és másnapra összeszedik, de mivel csak műanyag szacsiban van, az állatok előszeretettel kajálnak ebből. Az egyik utcában a boltokkal szemben még csirkéket is láttunk rohangálni a parkoló autók között. Szombat lévén sehol se volt semmi nyitva (bank, exchange), kerestünk egy helyet ahol kajálni lehet, mert nagyon megéheztünk, mert csak 10-ig volt kaja a hotelben és ezt lekéstük. :)

Kellemes helyet találtunk, kis kajálda, olyasmi, mint nálunk a kifőzdék kinézetre, volt kiülős része, lenn volt a pult és a galéria részén lehetett enni. A bentiek nagyon megöröltek annak, hogy 4 európai lány meg egy fiú (persze főleg a lányok:)) betévedt hozzájuk és nagyon kedvesek voltak hozzánk. Az ételt csak mutagatással tudtuk elmagyarázni, mert angolt bár jobban beszélték, mint  reptéren, de inkább csak törték a nyelvet. :) Főként szárnyas húst, esetleg marhát lehet venni, mivel a többség nem eszik disznót a vallásuk miatt és ez itt nem is nagyon népszerű. Rengeteg zöldséget is tesznek mindenhez, amit általában meggrilleznek, vagy frissen szolgálnak föl és sokféle szószos, joghurtos cuccot raknak még a kaja mellé és szeretik a csípős ízeket. Fölmentünk a galéria részre és leültünk. Kiszolgálás nagyon jó, nagyon kedvesek, a lányok kértek CocaColát és mivel náluk csak Pepsi volt, ezért átrohantak a szomszéd boltba, hogy hozzanak nekik. :) Az ebéd után hoztak ingyen teát (almatea, a teazaccot felfőzik a vízzel együtt és ha erős akkor forró vízzel higítják, sok cukrot tesznek bele), ami nagyon finom volt, a barátságosabb helyeken ingyen adják, amiből nagyon sok van, ha turista részen van az ember akkor pedig potompénzért árulják ugyanezt. Miután megittuk a teát hoztak vmi kölniszerűséget, hogy öntsük le vele a kezünket (kb olyan a szaga, mint nálunk a húsvéti kölni még a szoci időkből:)), fertőtlenítés szempontjából is jó, bár szerintem jobb ha az ilyen dolgokat belsőleg intézni, de ezt meginni nem tanácsos. :P Utána fizettünk, de mivel nem volt nálunk líra, ezért euban adtam oda a pénzt nekik, miután kimentünk a boltból az egyik pultos elkezdett utánunk ordibálni, hogy még van visszajáró (nem tudom, hogy elnézték vagy vki le akart húzni minket, de nem is lényeg) és még visszaadott 10 lírát, ilyennek nálunk nem sűrűn találkoztam eddig :D szóval nagyon kedvesek voltak.

Miután ebédeltünk elindultunk Akyakába szállást keresni, mert megismertünk egy magyar lányt Ágit, aki nagyon sokat segített nekünk és megbeszéltük, hogy segít a szálláskeresésben is. Igaz eléggé vonzó volt a penészes fal, a sárgafoltos párna, a nem zárható ajtó, az hogy nincsen mindig melegvíz, az hogy kulabácsi énekel a wcből és hogy mindezért 10 eut elkérnek, de bármilyen csábító volt a őskori balatonlellei életérzés, inkább a békesség mellett döntöttünk. Elindultunk megkeresni a buszmegállót.

Út közben egy török férfitől kérdeztük meg merre van, ő pedig tört angollal és activity mozdulatokkal elmondta merre kell mennünk. A buszmegállóban kevés nagy busz állt csak, mint kiderült inkább mikrobuszokkal és kisbuszokkal közlekednek, amit útközben bárhol leinthetsz és bárhol kirak, ha az útba esik. Fölszálltunk, fizetni nem rögtön kell, miután elindul a busz vagy vki körbejár és összeszedi a pénz vagy pedig leszálláskor kell fizetni és lehet kérni diákjegyet. :) Néha az is előfordul, hogy a leghátsó ülésből vki előreadja a pénzt az előtte ülőnek és így tovább míg az el nem jut a sofőrhöz, nagyon becsületesek nem nyúlják le a pénzt és kedvesek. Útközben megálltunk tankolni is. :) Ez otthon nem törénik meg minden nap. :D Nagyon szép helyeken utaztunk végig, nagyon dimbes dombos és nagyon nagy szintkülönbségek vannak, ha hasonlíthatnám, olyan mint a kékesfelé vezető út legszakadékosabb, legkanyargósabb része, csak még meredekebb és az út mentén nagyon sok helyen kézi készítésű bárányokat árulnak, olyan mintha egy mini plüssnyáj legelne az út mentén végig. :D Gyöngyörű mikor kiérsz a sziklák közül arra a részre, ahol már meglátod a  tengert. A busz bement Akyakában, a buszfordulóig nagyon sokszor megállt, mivel az emberek 50 méterenként szálltak le, de a buszsofőr egyáltalán nem volt ideges (nem úgy mint nálunk, ha bármiért szólsz neki :))