A rendőrségről a városközpont felé vettük az irányt, Serdar és Mehmet mondta, hogy menjük el a Papuc-ba, mivel fél hétig "happy hour" van, ezért a sör csak 2,5 líra. A hely maga nagyon jól nézett ki, fősuli után simán elfoganám én is. :) Sok kerek asztal van benn és bárszékek. Itt is adnak ropogtatni valót, bár később már csak pattogatott kukoricát (amit annyira nem részesítek előnyben, mert ha beleragad a fogamba a héja, akkor 2-3 órán keresztül kell piszkálni a nyelvemmel, hogy kijöjjön). Ketten pultoznak és ketten pedig viszik ki a rendelést, ők is nagyon kedvesek és felismerik az embert, ha visszamegy (ez egy későbbi történet:)).

Sokan találkoztunk ott, összetoltunk pár asztalt és körbeültük. Később Serkan is odaért és a két cseh srác is. Sokat beszélgettünk, sörözgettünk. Többek között az is kiderült, hogy nem szabad a másik ember hugáról érdeklődni. Nekem mondták, hogy most az egyszer elnézik, de ilyenekért a legjobb barátok is meg szokták ütni egymást. :) Megemlítette Mehmet, hogy már évek óta ismeri Serdart, de még egyszer hallotta Serdartól, hogy a huga felől érdeklőde, azt mondta, hogy annyira komolyan venné a dolgot, hogy utána szóba se állna vele. Mesélte, hogy a török fiúk nagyon vigyáznak a lánytestvér(ek)re és az anyjukra. Mielőtt arra gondolna mindenki, hogy ez milyen jó, azt is el kell mondani, hogy bizonyos esetekben a fiútestvér megtilthatja a hugának, hogy valamit csináljon vagy kihívóan viselkedjen (vagy, hogy facebookra "kitámasztom magam az ajtóban és kitolom a popim, mert woo-hoo girl vagyok" képeket rakjon ki :)).

Telt az idő, nagyon untam magam, gondoltam megiszom egy raki-t (már írtam róla korábban, átlátszó és ha vizet öntünk hozzá akkor fehér lesz). Valójában itt kezdődött az érdekes része az estémnek, mivel eléggé sunyi ez a raki, mivel nem érzed az ízét a víz miatt, de valójában a csaposon is múlt, mert duplát tukmált rám, tehát "én nem tehetek róla". :)

Kihozták a rakimat, hozzá másik pohárban ugyanannyi vizet. Gondoltam úgy isszák, hogy egyet kortyolnak ebből, utána egyet abból, de én összeakartam önteni, mivel elvileg úgy kell inni. Találékony, talpraesett gyerek vagyok, ezért magamhoz vettem egy kiürült söröskorsót és összeöntöttem a dolgokat. Ezek után még kértem hozzá jeget és mikor meglátták, hogy korsóból iszom a rakit (szerintem életükben először láttak ilyet :)) néhány csapos odaállt nézni, hogy mi történik az asztalunknál. Miután konstatálták, hogy megittam a korsót és nem fordulok le a székről, sőt kérek egy másikat, egyből a szívükbe zártak, hogy szeretem mennyire szeretem a török nemzeti italt, a rakit :D és hoztak harapnivalót a második mellé. Mint mondtam már a törökök nagyon sok zöldséget esznek és mindenre citromot locsolnak, nekem is kihoztak egy ilyen kis tálat, volt rajta birsalmagerezd és uborkadarabok citrommal lelocsolva, nagyon finomak voltak a rakival együtt. Végül még megittam itt egy harmadikat, de a többiek már mindenképp menni akartak, úgyhogy menni kellett, mivel éhesek voltak, bár én még inkább mentem volna valahova.

Serdar végül mondta, hogy elvisz egy helyre, amit úgy hívnak, hogy Rocker. Ez egy szimpla klubhelyiség, viszont aznap este élőzene szólt (tribute). Kikértünk két rakit, hoztak nekünk mogyikat és leültünk. A zenekar még számot is küldött nekem, miután megtudták, hogy külföldi vagyok (nem egyedi eset, később megint törént ilyen, csak máshol:)) . A zenétől jó kedvem lett és táncolni szerettem volna valakivel, így hát fölpattantam a székemről és elkezdtem lányok utána nézni... Itt szembesültem először azzal, hogy nem Európában vagyok és nem úgy mennek a dolgok, mint nálunk. Szerencse, hogy Serdar velem volt aznap este.

Fölkértem egy szép lányt táncolni, de ami ezután következett, azt nem kívánom senkinek. Egyrészt csak ezért, hogy odamentem hozzá, a lány barátnője torkaszakadtából elkezdett üvölteni velem, amit nem csak azért nem értettem, mert nem tudok törökül, de azért sem, mert hangos volt a zene, én pedig nem tudtam, hogy ez most miért jó neki egyáltalán. Serdar végül gyorsan a segítségemre sietett, megoldotta szerencsére a dolgot, legalábbis akkor úgy látszódott. Eltelt pár perc és megjelent egy fiú, hogy bizony ő a lánynak a barátja és mi történt. Serdar elmagyarázta neki, hogy külföldi vagyok és csak föl akartam kérni táncolni, még nem is táncoltunk. Végül a srác nem csinált belőle akkora ügyet, mint a lánynak a barátnője szerencsére, de attól függetlenül eléggé rossz élmény számomra. Szóval aki idejön és nem ismeri a lányt akit föl akar kérni, az sokkal jobban vigyázzon, mint nálunk odahaza, mivel elég rossz helyzetbe lehet kerülni (bár pár nappal később volt jó élményem is :)).

Elindultunk Serdar háza felé, mivel a többiek már ott vártak minket, mert aznap nem jöttünk haza Akyakába. Egy társasház legtetején bérel egy dupla lakást, kandallóval, erkéllyel, 4 vagy 5 szobával, konyhával, tényleg nagyon nagy, tizen voltunk, de kényelmesen elfértünk a házban, találkoztam a lakótársaival is. Hajnalban feküdtünk csak le, Serdar kinn aludt a nappaliban, hogy a lányoknak legyen külön szobájuk. :)

Másnap 10-re kellett bemennünk, hogy végre találkozhasson minden erasmusos. Bementünk a egy terembe, ahol fogadtak minket. Ott volt Demet (nem a csapos, a másik) és Yusuf is. Kajákat hoztak, üdítőt és persze teával kínáltak meg minket. :) A tantárgyakról beszélgettünk, hogy mit akarunk (amit otthon el tudunk fogadtatni) és mit nem akarunk (olyat ami már volt, mert ki kérne repetát micro- és macroökonómiából) tanulni. Végül elénk raktak egy órarendet, hogy szerintük ez így jó lesz, tényleg elég jó lett, mivel figyelembe vették azt is amit mi akarunk tanulni.

Vége lett a megbeszélésnek, így mi a rendőrség felé vettük az irányt, mivel aki egy hónapnál tovább van kinn Törökországban, annak ki kell váltania a tartózkodási engedélyt 30 napon belül, miután megérkezett. Serdar (nem a csapos, a másik) és Mehmet kísértek el minket szerencsére. Nagy tortúra. Tényleg nagy. Beültünk egy kávézóba és elkezdtük kitölteni a sablonpapírt, amin van olyan rész, ahol csak törökül van ráírva az ami kéne, angolul nincs, valamint csak a török abc-ben használatos betűket lehet beleírni (két példányban, lehetőleg hiba nélkül). Azon gondolkodtunk, hogy mi van akkor, ha valaki külföldről idejön és nincsen török ismerőse, akkor hogyan bírja kiváltani. Valószínűleg sehogy vagy tényleg szó szerint kell érteni a 30 napot. :)

Bementünk a rendőrségre, fémdetektoron kellett átmenni, majd az egyetemi papírokkal, lakcímmel és a sablonpapírunkkal együtt bementünk egy irodába, ahol közölték, hogy ez mind szép és jó, de bizony kell rá pecsét (ekkor még csak azt gondoltuk, hogy egy... milyen hiú ábránd:)) és azt a városközpontba tudjuk megszerezni. Visszamentünk hát a városba, be a (szerintem) polgármesteri hivatalba. Itt is vannak fémdetektorok, de csak legyintettek, hogy menjünk csak be nyugodtan. Megkerestünk valakit, aki adott a papírra egy pecsétet és mondta, hogy menjünk át egy másik valakihez. Ez a másik valaki aláírta és mondta, hogy kell még pecsét egy harmadik valakitől. A harmadiknál nyomtak rá egy pecsétet és mondták, hogy a negyedik valaki alá is írja, de várni kell rá, mert épp nem ér rá. Miután ott végeztünk visszaindultunk a rendőrségre. Ámde bizony ennyi pecsét nem elég, szóval a rendőrségen belül még elmentünk 5 pecsétért, útlevélellenőrzésre, persze mindent még alá is írtak, aki itt nem tud törökül és meg bírja csinálni annak vagy van barátja, vagy activity világbajnok. :)

Végül miután tele lett pecséttel és aláírásokkal a papírunk és volt nálunk 5 fénykép és fénymásolat az útlevélről és a vízumról és befizettünk 90 lírát (egy mini füzetért), beadhattuk a kérelmet. Mondták, hogy másnap menjünk vissza érte, mert akkor készül el.

Mi persze menni szerettünk volna valahova, ezért úgy döntöttünk, hogy elmegyünk a Papuc nevű helyre.

A következő napot alvással töltöttem, de estére meguntam. :) Végül, mivel 10 napja itt vagyok eldöntöttem, hogy elpakolom a cuccaimat a szekrénybe, amit sikeresen meg is oldottam, szóval már kezd normálisan kinézni a szobám, rend van mind a 3 ágyamon. :D

Este a lányokkal lementünk az Ace of spades-be, a dolog akkor lett érdekes, mikor a lányok már épp indulni készültek, ők hazamentek, én pedig maradtam, mert elkezdtem beszélni egy jandarmannal (kiderült, hogy azért volt ismerős, mert ott szokott ülni, csak nem egyenruhában:)), de nem én mondtam neki a szavakat, hanem Serdar és Demet fordítottak, mivel ő egy szót sem tudott angolul. Tehát az egész úgy zajlott, hogy ő mondott valamit miközben rám nézett, utána ránézett a csaposokra, ők rámnéztek, lefordították nekem és ugyanígy vissza. :) Közösen megegyeztünk abban, hogy milyen tök jó fejek vagyunk mind a ketten és mivel most csak teázni jött be, mondta, hogy legközelebb sörözhetnénk egyet. Még nem került rá sor, bár eléggé érdekes lesz, mivel egy szót sem tud angolul. :) Majd elmondtam neki, hogyha legközelebb valaki felhívja őket, hogy hang szűrődik ki az Esen apartból, akkor ő jöjjön ki és ne a többiek. :)

Lassan már menni készültem, de ő még megkérte a csaposokat, hogy mondják el nekem, hogy nyugodtan menjek velük egy kört és szívesen hazavisznek. :D Belegyeztem, de még megkértem rá, hogy csináljunk egy közös fotót, bár megemlítettem neki, hogy nem lehet-e úgy, hogy közben fogom a pisztolyát, de azt mondta, hogy azt majd csak legközelebb inkább. :D

A kép után kimentünk és csak ekkor vettem észre, hogy nem járőrautóval van, hanem egy mikrobusszal és 4 csendőr ül benne, akik közül egyikük sem beszél angolul. :D Beszálltam, kissé zavarba voltam, mert erre nem számítottam. Mindenki bemutatkozott, aztán elindultunk a tengerpart felé, kihajtottunk a kikötőre, ők addig nyugiban beszélgettek és rakosgatták be a zenéket a szolgálati laptopukon. :)

Mondták, hogy Mugla és Akyaka között járőröznek éjjel (ennyit még megértettem), de mondtam, hogy nekem az is elég ha hazavisznek (ezt még el bírtam mondani). :) Így hát elindultunk hazafelé és ki is raktak a ház előtt, megköszöntem, hogy milyen jófejek voltak és elmentek.

Azóta is mikor látom őket az utcán a mikrobusszal, intek nekik, ők pedig visszaintenek, mert felismernek. Remélem többé nem lesz bajunk az unatkozó szomszédokkal sem. :D

Az a nagy helyzet, hogy a sulit megint elhalasztották egy héttel, tehát elvileg csak jövő héten kezdődik, ha nem gondolják meg magukat, ezért elkezdtek összefolyni a napok... Szerintem ismeritek azt az érzést, mikor nincs semmi dolgotok és csak hátradőltök meg jól érzitek magatokat vagy szenvedtek a semmittevéstől,  majd minden este el kell mennetek valahova, mert nem tudtok mit kezdeni magatokkal. Na ez pont olyan hét. :)

Fölkelünk vmikor (a lányok reggel hétkor, mint minden normális ember:P), utána lemegyünk a partra, eszünk vmit a hajón (a lányokat esetleg hazaviszi a "droid", aki nem bírja vezetni az autót:)), utána pedig a szokásos helyünk, én néha lemegyek Muglába is (most már a lányok is jönnek majd). Ismerkedünk még mindig, sok-sok jó és kedves emberrel. :)

Egyik nap lementünk a szokásos helyünkre, Demet (a csapos nő) pedig megkért arra, hogy tanítsam magyarul beszélni, mondtam neki, hogy bizonyos helyzeteket el tudok neki mondani, de ne bízzon meg bennem annyira, mert nyelvtanilag nem vagyok Chuck Norris. :D Mondta, hogy nem baj, ő pedig megtanít törökül. :)

Másnap reggel fölkeltünk, a lányok még aludtak (tanultak). :) Serkan megkérdezte, hogy nem megyek-e be vele Muglába és mivel minden jó dolog akkor kezdődik amikor nem számít rá az ember, ezért igent mondtam. :)

Bementünk Muglába, körbe jártuk a várost mire találtunk egy jó helyet, ahol lehet vizipipázni. :) A hely olyan volt, mintha egy régi pesti polgári lakás lenne berendezve, az előszobából (ahol a vizipipához hevítik a szenet) kb. 5 szoba nyílt, mindegyikben asztalok, székek és persze ostábla. Engem kissé emlékeztet a kínai filmekben néha látható ópiumbarlangokra. :D Rendeltünk egy török kávét (az alja olyan, mintha iszap lenne benne) és egy pohár vizet, mivel a kávé erősebb és zaccosabb mint nálunk. Ostábláztunk, vizipipáztunk (sárgadinnyés dohányt kértünk és nem, ópium nem volt benne, csak az elrendezés nézett ki úgy :D) és ittuk a kávét. :) 

Nemrég találkoztunk az osztrák erasmusos csajokkal is, mivel Serkan meghívott minket a barátja házába (aki nem volt ott:)), az összes szőke és kék-szürke szemük van, kedvesek és jól néznek ki. :) Thomas aznap ünnepelte  szülinapját, fél 11 körül meg is érkeztem a kocsmánkba.

Demet meglepte Thomast egy csillagszórós koktélra (cég fizette:)),

és megint az utcán táncoltunk, most még többen, bár kissé kellemetlen volt, hogy mindehol víz volt, mivel már napok óta esik az eső, de nem nagyon zavartattuk magunkat. :)

Másnap folytattuk az ünneplést, Serkar és Mehmet hoztak pár üveg török bort (általában iszonyúak a magyar borokhoz képest, ebben jobbak vagyunk:)) és egy üveg rakit (nem hivatalos nemzeti ital, 40-50%-os ánizspálinka, hívják még aslan sütü-nek is, a jelentése: „oroszlántej”, mivel az ital víz hozzáadásakor tejfehér lesz).

Kiültünk az erkélyre, ünnepeltünk, majd úgy döntöttünk, hogy menjünk le, mivel ha kinn ülünk az hangos a szomszédok számára, mivel egy korábbi napon Firat elmondta nekünk, hogy milyen lehetőségeink vannak, ha hangosak vagyunk:

1. Először fölhívják őt, hogy hangosak vagyunk, ő azt mondja, hogy várjanak még, mert talán csdesebbek leszünk. :)

2. Másodszor is fölhívják, akkor ő is felhív minket, hogy legyünk halkabbak.

3. Eztuán már ő nem tud segíteni nekünk, tehát ha túl vagyunk a 2. szinten, akkor valószínűleg fel fogják hívni a rendőrséget, de nem a rendőrök jönnek ki, hanem a vidéket felügyelő csendőrség, ami a katonasághoz tartozik (jandarma).

4. Kijön a rendőrség.

5. Kijön a rendőrség, de nem nagyon tudnak mit kezdeni velünk, mivel külföldiek vagyunk, ezért esetleg egy napra bevisznek minket, de ez nem valószínű.

Ezen a napon a kedves szomszédaink úgy döntöttek miután lementünk a szobámba (tényleg nem voltunk hangosak), hogy átugorják az első két szintet és kihívják a csendőrséget. Mi éppen a szobában ööö voltunk.

Hallottuk, hogy csengetnek, hát kimentünk. Két terepruhás csak törökül beszélő ember köszöntött minket, gyorsan odahívtuk Mehmetet, hogy oldja meg a helyzetet. Sokat beszéltünk velük, igazoltattak minket, Mehmet pedig tolmácsolt. :) Végül ők is ugyanazt gondolták, mint mi, hogy szerintük sincsen semmi baj, de ki kell jönniük, ha hívják őket és érezzük jól magunkat, nincsen semmi baj. Serdar és Mehmet adatait azért fölírták. :)

Miután elment a csendőrség (utólag kiderült, hogy ismerünk egy csendőrt, aki a kocsmában szokott lógni:)) még fönn voltunk hajnalig, másnap csak sétálgattunk a városban Serdarral és a haverjával, a lányok otthon maradtak, mi pedig megbeszéltük azt, hogyha megtanítjuk őket angolul, akkor ők megtanítanak minket kite-olni, ami jó lenne, ha teljesülne. :)

A lányok sikítanak és azt gondolják, hogy vki a vérüket akarja. :P