Délután beértünk az egyetemre a busszal, megkértünk, hogy álljon meg ott és a mi kedvünkért behajtott az egyetemi leágazódásnál és a bejáratnál rakott ki minket. :) A muglai egyetem itt Törökországban kicsinek számít, de nálunk benne lenne a legnagyobbak között. Kicsit furcsa volt első látásra, hogy a bejáratot biztonsági őrök védik, beléptetőrendszer van, sorompókkal van körbevéve az egész és nem tudom, hogy hívják, de ilyen beépített kerékkidurrantók vannak fölszerelve, ha vmi elvetemült ember vagy diák:) az ellenkező irányból akarna behajtani az egyetemre, kicsit riasztó első ránézésre tényleg. Az egyetemen belül ingyenes buszok közlekednek, amik viszik a diákokat az egyik helyről a másikra, szóval az egész hatalmasan nagy, van külön kórháza, postája és egy egész erdőt is lehet találni. Az épületek kívülről kicsit lepukkantak (azok amiket eddig láttam:)), de még mindig jobbak, mint nálunk egy átlagos egyetemen.

Fölmentem a kordinátorunkhoz Demethez megbeszélni a tennivalókat. A barátaink elköszöntek tőle, mivel őnekik most jár le az Erasmus. :( Mikor rámnézett Demet és Yusuf (aki a reptérről elhozott minket) gyanusan mosolyogtak. Mikor megemlítették, hogy a lányok már voltak itt, akkor én is elkezdtem mosolyogni. :D A lányok mondták nekik, hogy Akyakában aludtam, ők pedig azt hitték, hogy albérletet keresek. Mondtam nekik, hogy egy "international meeting"-en kellett részt vennem. :D Ők is nagyon kedvesek voltak, főleg akkor lettek nagyon szimpatikusak, mikor mondták, hogy csak a suli csak jövőhéten kezdődik és addig ráérünk lógatni amink van. :P Annyi dolgunk van a héten, hogy menjünk el a rendőrségre kikérni a tartózkodási engedélyt (Ági mondta, hogy őnekik ötször kellett kitölteni, mert mindig vmit elrontottak, mert nem lehet csak török abc-s betűket használni, meg eléggé időemésztő folyamat) és döntsük el, hogy mit akarunk fölvenni, ez azért is fontos, mert csak akkor kapjuk meg az ösztöndíj második felét, ha ezt a papírt hazaküldik. :D

Az egyetemen még pont elkaptam egy csajt, aki a francia erasmusosokat kísérte a guesthouse-ba, szóval még könnyen vissza is tudtam jönni.

A guesthouse-ban találkoztam a lányokkal, gyorsan összepakoltunk és leléptünk a 10 eu-s menyországból, mivel sikerült szállást szeretni Ágiék apartmanja mellett (6 apartman van a házban). A lányok még csináltak egy képet a pultos srácról, mert nagyon bejött nekik a szép szemikéje. :P

Cuccokal fölpakolva elvonszoltuk magunkat a főútig, ami Akyakába megy (mivel nem kell a buszmegállóba menni:P). Megálltunk az út szélén és leintettük a buszt ami nekünk jó volt. Segítettek fölpakodni a rengeteg cuccunkat, nem is hagyták, hogy segítsünk, pedig nő volt aki rakodott fölfelé!!!

Akyakában már rutinosak voltunk és ott állítottuk meg a buszt, ahonnan nem kellett annyit gyalogolni dombnak fölfelé. Elsétáltunk az albiig, az út mentén általában egy szamár szokott legelészni, akinek az a szokása, hogy hangosan üvölt, ha vki arra megy, most is ott volt. :) Minket is köszöntött. :)

Az albérletnél Firat várt minket a tulaj, aki egy nagyon jó fej ember feleséggel, kis tündi-bündi kislánnyal (a hét éves lánya jobban tudott angolul, mint az emberek az international airporton:)). Ő is nagyon kedves volt és tudott angolul. :) Sokat beszélgettünk vele, hozatott nekünk teát a piacról, ami nem messze van és nagyon sok mindent mesélt. A legfőbb szabálya az, hogy "You can do everything, but don't burn the house down!". :D Mondta, hogy már kétszer gyújtották föl az aparmant és sokba kerül megcsináltatni, ezen kívül még azt is mondta, hogy ne csináljuk medencét a konyhából (ami itt az erkélyen van) és hogy ne fessük be a kutyákat, mert már volt rá példa, hogy az Esen apart előtt színes kutyus rohangált. :D Megállapodtunk az árban (110 líra/fő/hó) és elfoglaltuk a szállást.

Réka és Zsuzsi kerültek az egyik kétágyas szobába, Dodo, Brigi és én pedig a háromágyasba. Tisztán adták át a szobákat, minden jó volt, egyedül a fűtés nem működött az első nap, ezért nagyon hideg volt, Dodo és Brigi át is mentek a lányokhoz, mert ott meleg volt, bár hajnalba furcsa volt mikor fölkeltem és senki nem volt a szobába, de mikor megláttam, hogy a matrac is hiányzott az ágyukból, akkor gondoltam, hogy nem mehettek túl messzire. :) Végülis sikerült beköltöznünk az albinkba, lehet látni a tengert és nincsen messze semmitől és még a müezzin imája se a fülünkbe szól naponta nem is egyszer, mert pont olyan messze a mecset, hogy ha alszol akkor nem kelt föl, de ha odafigyelsz, akkor viszont meg tudod hallgatni. :)