Ezt is nagyon sok helyen meg lehet találni, csakúgy mint a teát, de kávét csak étkezések után szoktak inni. A kávé nem olyan, mint nálunk, erősebb és az alján hagyják a zaccot. Mikor kikéri az ember megkérdezik, hogy hogy szeretné inni: cukor nélkül, kevés cukorral vagy sok cukorral, mivel utólag édesíteni nehéz, mert felkavarná vele az ember a zaccot. Mindig fölszolgálnak mellé egy pohár vizet, néhány helyen valamilyen csokit is.

A török lányok és fiúk előszeretettel pasiznak meg csajoznak a kávéval, mivel miután megitta az ember általában megkérdezik, hogy nem szeretnéd e, ha jósolnának neked a zaccból. Ilyenkor fejjel lefelé fordítják a csészét és a zaccot kiöntik az alátétere és megvárják, hogy kihűljön a csésze, majd felfordítják és elmondják neked, hogy nemsokára találkozni fogsz egy lánnyal/fiúval, akibe szerelmes leszel. :D Azt tudom, hogy a ló szerencsét jelent, bár mást én még nem láttam a csészében, amibe bele tudtam volna képzelni valamit. :)

Sikerült először (II.24.) kijutnunk Mugla és Akyaka vonzáskörzetéből végre. Eldöntöttük, hogy elmegyünk Marmarisba, Firat még segített is nekünk, a lányokat kocsival elvitte, mivel nekem nem volt hely (a lányoknak meg luxussegük van :P), ezért én stoppal elmentem a Fethiye - Marmaris kereszteződésig, majd onnan pedig dolmussal (iránytaxi) Marmarisba. Kanyargós út vezet a városba, csakúgy, mint Muglából Akyakába.

A város szélén van a buszmegálló, innen még el kell csípni még egy buszt, ami beviszi az embereket a városba, útközben megismerkedtem egy török lánnyal, ő segített elmagyarázni, hogy mennyi a jegy és hogy melyik busz megy befelé a centrum felé. Itt írtam a lányoknak, hogy hol vannak, mert egész hamar sikerült beérnem. Ők egy teljesen autentikus, tradicionális török gyorséttermet (McDonalds:P) jelöltek meg találkozási pontként, amit szerencsére elég könnyű volt kiszúrni a centrumban. A lányok ettek és utána elindultunk a városba, bár úgy döntöttünk, hogy a legszerencsésebb, ha a tengerpart felé vesszük az irányt, mert az mindig jó mindenhol. :)

Lényegében Marmrisba nincsen sok dolog, egy nagy túrista és kikötő város egy nagyon szép öbölben. Rodoszra is innen lehet eljutni, ha valaki át akar ugrani egy napra. :) Műemlékeket se lehet találni nagyon, van egy vár, de az nem nagyon hatott meg minket. :) Inkább a parton sétálgattunk.

Brigi örült is magának. :D A háttérben az öböl, nagyon sok hajót lehet látni mindenhol. (Ezen a képen pont nem :)) Végig sétáltunk a parton, majd a híres Barstreet felé vettük az irányt, de mivel még nincsen szezon, ezért még nagyon sok bolt és kocsma van bezárva. Nagyon megéheztem, mivel a lányokkal én nem ettem, ezért betértünk az egyik mellékutcába egy jó helyre, kívülről úgy nézett ki, hogy drága lesz, de végülis elfogadható áraik vannak és rendes főtt, grillezett és sült ennivalókat árulnak (a nevét már nem tudom, mert a névjegykártyát odaadtam másnak, hogy menjenek oda enni :)). Bárány husit ettem, amit vasedényben sütöttek, rizzsel és sok grillezett zöldséggel, amit yoghurttal öntöttek le. Utána még maradtunk egy kicsit teázni.

Még mászkáltunk és vásároltunk, aztán fölhívtuk Firatot, hogy nem tudna e nekünk mutatni még valamit itt. Mondta, hogy tényleg nincsen sok minden itt, főleg szezonon kívül, de elvisz minket az Icmeler öbölbe, ami kocsival 15 perc Marmaris központjától és ez Marmaris üdülőközpontja lényegében (olyan, mint Rodoszon Faliraki). Mindenhol éttermek (mexikói-kínai-skandináv-indiai-török-görög kajákkal), kocsmák és klubbok vannak, a tengerparton pedig szállodák.

Itt már Dodi és Brigi örülnek egymásnak. :P Szép homokos tengerpart egy félreeső öbölben, nagyon jó hely, a főszezonban biztos el szeretnék ide jutni. :P

 Az Erasmus Ötök. :P Szerintem ez az első kép, amin mindenki rajta van. :D

Hazafelé úgy döntöttünk, hogy stoppolunk, ezért megkértük Firatot, hogy dobjon ki minket a város szélén. Kitettük a kezünket, nem is kellett sokat várni, megállt egy autó és fölvett minket. Öten ültünk a hátsó ülésen, mivel a sofőr úgy gondolta, hogy még egy török gyerek még befér az anyósülésre. :D Egészen Akyakáig hozott minket, jól jártunk mivel 7 líra lett volna a két buszra a jegy, nem is beszélve az utolérhetetlen "heten ülünk egy kocsiban"  érzésről (nem az utolsó, hogy ez történt velünk, később utaztunk többen is). :)

Reggel Serkannal, Enginnel, Mustafaval és Zsuzsival lementünk a partra enni, de végül Enginék úgy döntöttek, hogy ismernek egy helyet félúton Marmaris felé, úgyhogy menjünk el oda. Visszamentünk a kocsihoz és elindultunk. Útközben Marmaris felé található Gökova, ami az egyetlen sík rész a környéken és mindenhol narancsot termesztenek. Az egész környék tele van narancsfákkal, narancsültetvényekkel, annyi van, mint nálunk az almából szokott lenni.

Útközben Marmaris felé még át kell hajtani egy ellenőrzőponton, nem tudom miért. Az ellenőrzés a jandarma egyik épülete előtt van, mindenkit megállítanak, legyen az autó, busz, teherautó, mindenkinek elkérik az iratait és igazolnak mindenkit. Mivel nem vagyunk terrosristák meg bűnözők (legalábbis így tudják :P), így tovább engedtek minket. :)

A Çinar eldugott helyen van, nem lehet sehogy eljutni erre a nagyon szimpatikus kis helyre, csak autóval. Se busz se más nem jár erre, csak egy tábla hírdeti, hogy merre kell menni. Bekanyarodtunk a kis mellékutcába, kiszálltunk a kocsiból és bemnetünk az udvarra. Mindenhol kis tavak vannak, kacsák, tyúkok és libák szabadon úszkálnak bennük vagy mászkálnak a járdán. Macskák pedig az asztalok körül járkálnak és kaját kunyerálnak. :) Nagyon szép helyen van, lehet itt házat is bérelni és a körülményekhez képest olcsó. Az egész egy zárt völgyben helyezkedik el, nyáron azért jó itt enni, mert hűvösebb van, mint a környéken. Leültünk, menüt rendeltünk, de amit kaptunk attól még az én szám is tátva maradt. :)

Mindeféle kaját hoztak ki nekünk, életemben nem ettem még ennyi félét és ilyen sokat. A törökök csak legyintettek, hogy hát igen náluk ez így megy, ha valaki elmegy reggelizni egy jó helyre. Rengetek kaját hoztak ki, volt négy fajta sajt, két fajta uborka, két fajta paradicsom, paprika, tükörtojások, helyben készített kenyér - három féle (olajban sütött töltött, nagy kerek téphető és rétesszerű), eperlekvár, rendes lépesméz, házi vaj, olivabogyó és persze tea. :)

Ha akartunk volna, akkorse tudtunk volna többet enni, aki erre jár, az feltétlenül látogassa meg ezt a helyet. :) A másik asztalhoz is leültek páran, ők kértek rakit is, pedig még csak délelőtt volt. Tényleg mindenhez isszák. :) A kocsi felé szinte vonszolni kellett magunkat, nekem miután hazaértünk még aludnom is kellett egyet, mert nem bírtam mozogni. :)

Már sötét volt, mikor fölhívtam Serkant, mondta, hogy még suliban van,  a barátai pedig még úton vannak, ezért bementem a Pubucba. Ha még emlékeztek rá, itt történt a rakis estém, ami legendásra sikeredett. :) Ahogy beléptem a helyre, a csaposok köszöntöttek, valamelyikük még a nevemet is tudta, bár fogalmam se volt, hogy honnan. :) Odaálltam a bárpulthoz, mivel szabad szék nem volt. Kértem egy sört, pillanatokon belül elém raktak pattogatott kukoricát és pár percen belül szereztek nekem egy széket és a seggem alá tolták. :D A csapos megkéredzte, hogy bár még nem találkoztunk, mert bár nem volt ott a rakis estén, de hallott már rólam, de csak úgy hívnak, hogy "The Rakiman". :D Miközben vártam Serkanra megismerkedtem egy muglai férfival, akivel jót beszélgettünk, arról hogy mi mit keresünk itt, hányan vagyunk, ilyesmi. Elmesélte, hogy a török tengerészetnél szolgált, bár eléggé neház volt kibogozni néha mit mondott, mivel mint ő mondta, ma nagyon korán kezdett és ez már az x-edik söre. :) Azóta is köszön és emlékszik a nevemre. :) Miután Serkan megérkezett, elmentünk Mustafaért és Enginért, mivel kocsival jöttek, ezért azzal mentünk tovább. Felugrottunk egy étterembe, hogy találkozzunk Serkan lányismerőseivel, de mivel nem akartak jönni, ezért továbbmentünk (Serkan minden alkalommal mikor bemutat egy török lánynak kötelező érvényűnek tartja, hogy elmondjam nekik a legsikeresebb török mondatom, ami magyarul annyit jelnet, hogy beléd estem első látásra és ennek ők nagyon örülnek:)). Útközbe ejtettünk egy boltot, a srácok bementek és vettek egy üveg ízesített Istanblue-t :) és pár sört, aztán hazafelé vettük az irányt.

 Fölmentünk hozzánk, elkezdtünk beszélgetni és iszogatni, nagyon jó fejek voltak, az egyikük már dolgozott, a másik még tanult. Este mondtam nekik, hogy ne menjenek haza, mert itt is tudnak aludni, hát nálunk maradtak az estére. Másnap meghívtak minket Izmirbe, mert szimpik voltunk nekik, meg jól érezték magukat. :) 

Sokáig fönnvoltunk és jó nagy kupit hagytunk. Másnap reggel pedig elmentünk a Cinarba reggelizni.

Ez egy igen érdekes téma, ami sok embert zavarhat, aki idejön. Legelőször az Isztanbulból Bodrumba tartó repülőgépen találkoztam a jelenséggel. Mellettem ült egy lány aki az egész utat végigszipogta, sokat gondolkodtam, hogy megkérdezzem-e, hogy van e valami baja vagy miért szomorú vagy hogy csak simán náthás és kell neki papírzsebi. Miután ideértünk, akkor magyarázták el, hogy itt nem trendi a papírzsebis orrfújás, szigorúan szipogni meg fölszívni kell, mert a papírzsebi az undorító, mert ha társaságban vagyunk, akkor gusztustalanabb a cucc kinn, mint benn. Meg különben is hogy néz ki, ha egy lány náthás és ki kell fújnia az orrát, fúj undorító. :D Amúgy az a fura az egészben, hogy páran már kezdünk hozzászokni, ha buszon vagy étteremben vagyunk nem nagyon akarunk orrot fújni, mert 50 ember és 100 szempár fog azon nyomban ránk pislogni, néha még nevetnek is, ha meglátják, hogy papírzsebit használsz. :) A másik zavarbaejtő dolog, hogy mi lesz otthon, ha beülünk egy előadóba és ott szipogunk egyet, mert már megszoktuk, akkor ugyanaz fog történni, mint itt a buszon. :) Serkan mondta, hogy a törököknek még "blewing licence"-t is le kéne tenni, ha akarnának használni papírzsebit orrüreg helyet, mivel eléggé nehezen tudják kezelni azt a darab papírt. :)