Reggel a lányok nem akarták elmondani, hogy ellopták a fényképezőgépemet és ezért enélkül mentem el Izmirbe, ezért csak facebookról szerzett képeket tudok majd mutatni. Tehát, mint mondtam, csak akkor derült ki, hogy nincsen meg a fényképezőgépem, miután hazaértem. Mesélték, hogy három napig a falu apraja meg a nagyja azon volt, hogy megtalálják. Végül kiderült, hogy egy srác lopta el, mert nem volt elég pénze szegénynek.

Itt teljesedik a kép, hogy igenis érdemes kocsmába járni, mert megismerkedik az ember olyan barátokkal, akik ilyenkor kisegítik őt. Végül a rendőrkapitány állítólag személyesen elintézte elrendezte a dolgokat és végülis visszakaptam a gépet, annyi különbséggel, hogy török nyelvre volt beállítva. :)

Memet lehívta egyik gimis barátját, közösen arra a nevezőre jutottunk, hogy szeretjük a rakit, ezért elkezdtük rendelni. Kaptunk hozzá narancsot harapnivalónak, amit a lányok előszeretettel nyúlnak le, análkül, hogy rakit innának. :) Jól sikerült este volt és végre sikerült képet készítenem a kocsmakutyáról Darkoról, akit miután hazamennek a csaposok hűségesen billeg mögöttük, amúgy a pult mögött lakik, néha kijön, ha hallja, hogy más kutyusok ugatnak. :)  

Végre sikerült elkészítenem a második jandarmas képem is, itt nem annyira morcosok, mint nálunk, ha valaki ilyenre kéri meg őket. :)

A fényképezőgépemet kölcsönadtam Rékának és hazamentem a többiek lőtt, mivel igencsak el voltam pilledve és másnap indultunk Izmirbe.

Van egy ember Muglában, akit legtöbben csak így emlegetünk: "Follow Me Guy". Ő az akit mindig mindenhol meg lehet találni. Nem csak a kocsmákban bukkan föl, hanem az utcán is, a legváratlanabb pillanatokban. Mindig mindenkinek a nyomában jár. Legtöbbször éjszaka lehet látni, öltönyben, villogó kis szívvel és rózsákkal a kezében. Ha meglát valakit egy lánnyal, rögtön ott terem és megpróbál rátukmálni minnél több virágot. Előszeretettel és nagy szakértelemmel tudja kiválasztani a legpityókásabb fiúkat a tömegben. Több konyhanyelven beszél és annyira rád akarja tukmálni a rózsáit, hogy az már zavaró. Ha valaki erre téved igenis tessék félni tőle! :D 

Amúgy a Pubucban készült a kép, mint ahogy ez is. :)

Lementünk az Aloneba, mert megint élőzene volt, ismét jól éreztük magunkat, találkoztunk Serkan barátaival (másokkal, mint eddig), táncikáltunk, de szerintem beszédesebb, ha képeket teszek be az estéről. :)  

Telt az idő, Dodival eldöntöttük, hogy itt az idő csinálni valami jót (ökörséget :)), tehát maradtunk a Pubucban elhatározott tervünk mellett: Ő csináltat piercinget az orrába, én pedig egy fülbevalót, ám az elhatározásunk ellen szólt, hogy hajnalban nem nagyon lehet piercingest nyitva találni Muglában. :D

Aznap Kötekliben aludtunk, reggel miután fölkeltünk,

(direkt vannak kicsiben a képek, mivel lányokról make-up nékül, kelős képet közkinccsé nyilvánítani nem biztonságos dolog :)) megreggeliztünk, de kissé kómásan eszünkbe jutott, hogy mit akartunk mi tegnap, tehát elmentünk keresni egy piercinges üzletet. :) 

Megtörtént a nagy dolog, útközben a srácok viccelődtek, hogy milyen jó, hogy helyben vagyunk, mert ugyanitt körül is metélnek, ha akarom. Mondtam, hogy annyira még nem akarok a közösség tagja lenni. :) Amúgy eléggé bizarr dolog a piercingek és fülbevalók meg ékszerek között olyan fényképet látni, amin épp kisfiukat vagdosnak intim részen. :)

Este elmentünk a Feronba, ahol megint táncikáltunk és beteljesült életem álma:

Reggel be akartunk menni Muglába, Firat kapóra is jött, mivel mondta, hogy neki is kell arra mennie, ezért bevitt minket a városba. A lányok shoppingoltak, aztán megkajáltunk. 

Megettük a csirke saslikunkat, grillezett zöldségekkel és itt láttunk először olyan csapot, amiből a törökök álltan nagyon kedvelt ayran (fölvizezett youghurt) fojt. Az utcára kitették a berendezést, állandóan hűtötték a fehér cuccot, miközben az egy csapon keresztül csurgott egy mosogatóba és így körbe körbe. (Elmondva nem annyira guszta, de annyira nem rossz, mint amennyire annak tűnik. :))

Hazafelé úgy döntöttünk, hogy gyaloglunk és stoppolunk. A hegyekben még mindig volt némi hó. (Bizony, eléggé elhanyagoltam a blogot, bizonyos dolgok miatt, ezért van még mindig hó. Amúgy ez a kép márciusban készült. :))

Hazafelé kiszálltunk a Fethiye-i kereszteződésnél a kocsinkból, így végre lehetőségünk lett, hogy csináljunk távoli képet is Akyakáról. :) Bizony itt élünk, eldugva, egy völgyben a tenger partján. :)

Következő nap elmentünk a Konakba vizipipázni és játszani egyet. Szokásosan telt az idő, vizipipáztunk, ostábláztunk.

Egész délután ott voltunk, aztán megjött Serkan, éhesek lettünk, a csapos barátunk akinek a nevére nem emlékszem, mondta, hogy válasszuk ki, hogy mit akarunk enni. Ez abból állt, hogy kihívta a csajokat az erkélyre, lemutatott, hogy ott van a kajálda a kávézó tövében és elkezdett torkaszakdtából lefelé ordibálni, hogy mit kérünk a krumpliba. (Sok helyen lehet kapni: krumplit héjában megsütik, utána kiszedik a belsejét, összetörik, raknak bele amit akarsz, olivát, hagymát, kukoricát, sajtot... és utána visszatöltik a héjába.) Miután leadta a rendelést :D, nem sokat kellett várni és hozták a az ennivalót.

Megkajáltunk, Serkan nagyon bánatosan nézett ki, azt mondta, hogyha lehet, akkor ne vizipipázzunk, hanem menjünk el inkább sörözni valahova. Mondtuk, hogy nincs a dolognak akadálya. :)

Elmentünk a Rockerbe (ez volt az utolsó alkalom, mivel azóta sajnos bezárták), a csapos emberke csinált nekünk helyet (kedves volt, mert fölállított pár embert az asztaltól, mivel látta, hogy mi többen vagyunk, mint ők :)), kirendendeltünk 2 szép nagy sört. Ismertük innen egy srácot, Hakkit, aki az egyik bandában énekes és gitáros. Megkérdezte, hogyha van valami kívánságunk, akkor azt mondjuk el nyugodtan, mert akkor eljátszák nekünk. :) Ő segített nekem cigit is venni, meg sört, mivel csak kártyám volt, de a helyen nem lehetett fizetni kártyával, ezért átkísért a szomszéd kocsmába, vázolta a helyzetet, hogy nincsen készpénzem, ők nagyon segítőkészek voltak. Aztán ha jól emlékszem még négy boltba elkísért, hogy tudjunk cigit venni, nagyon kedves volt. :) Lejátszották a zenénket is, a magyar erasmusosoknak címezve. :) Telt az idő, vettünk még két nagy sört.

Azóta sem voltak ilyen boldogok a lányok. :P Zsuzsi és Réka el akarták érni az utolsó buszt, ezért ők elmentek Akyakába, mi úgy döntöttünk, hogy még maradunk és Serkannal alszunk.

Telt az idő, Serkan elpilledt, ezért úgy döntöttek a többiek hazamennek, én maradtam, mert találkoztam egy török csajjal és Hakannal, Serdar régi lakótársával. A kommunikációs hézagok eléggé nagyok voltak, mivel egyedül én bírtam angolul beszélni, de azért jól éreztük magunkat és meg megoldottuk a dolgokat.

Másnap nem mentem be reggel órára, csak délután. Mindenki máshol volt, két lány Akyakában, otthon. Kettő Serkannal aludt, én meg valahol Muglában. Miután betájoltam a jó irányt (5 perc alatt megállapítottam, hogy a főtéren merre néz az Atatürk szobor és hogy merre kell mennem), bementem a suliba, de inkább csak aludni. :) A lányok is fáradtak voltak, végigszenvedtük az órát, aztán hazamentünk aludni.